Egy pillanat

Utálom a magányt, de nincs kinek elsírnom. Egyedül egy tömegben. Egyes egyedül.

Mint ő is, ott. Magányos és fáj neki, de nincs, ki őszintén meghallgatná.

Mikor tekintete hozzám ért, éreztem elfojtott könnyeit. Pillantásom óvatosan kúszott szép kék szemére. Ahol aztán megpihent. Megnyugtató szempár volt, kellemesen elidőztem figyelmében.

Aztán halvány mosoly jött. Mindkettőnknek.

Szégyenlősen hajtottam le fejem, miközben kiszáradt szívem új élet pezsdítő szellőjében virgonckodott. Így már a tömeget nem is érzékelem. Csak a zord felhők mögül kikandikáló édes sugarakat. Hogy kellett már ez nekem! - fordítottam a "fény" felé kacéran mosolyom.

Ő várta vissza nézésemet, kitartó lesben. Ezért mikor megérkeztem, szép kék szemeit még kedvesebbé formálta, s bűvöletében tart azóta is.

S ahogy baljával körbefonja vállamat, biztonságban tudom magam.

Mellette nő lehetek. Ezért gyengéden súgom ölelésébe, pont ő kellett nekem.

- Grembi -