Többéves izraeli kutatás eredményeként immáron az amerikai engedélyeztetésre vár az a vérvizsgálati eljárás, mely szerint a mellrák időben kimutatható. Jelenleg kétszáz dollár (cirka 50.000 Ft) egy teszt, aminek hallatán néhányan hanyatt vágódunk ugyan, ám inkább ettől, mint egy későbbi pozitív (daganatos elváltozást kimutató) lelettől.
Mint minden, ez is nyilvánvalóan olcsóbb lesz, ahogy a kereslet-kínálat közeledik egymáshoz, s beáll az egyensúly. Talán minden nő (és minden, egyetlen nőért rajongó férfi) azon szurkol, hogy a módszer megfeleljen a "nyugati" elvárásoknak, rábólintsanak, hogy "mehet", s mielőbb legyen akkora megrendelés rá, hogy az árakat kellően lenyomja.
A két évvel ezelőtt mintegy negyven-ötvenezer forintos abszolút fájdalom- és (állítólag) sugárfertőzés-mentes lézeres mammográf CT vizsgálat ma már "csupán" harmincezer forint (Medocklinika árak - kiemelve egy a sok közül). Szintén már a korai időszakban, még a nagy baj előtt rávilágít a sejtburjánzásra, és lám, szépen csökken az ára. Nyilvánvaló, hogy ez a kétszáz dolláros vérvételi költség is lejjebb fog menni. Akinek viszont futja erre (noha a CT-lézer olcsóbb most még), az számoljon azzal is, hogy egy kicsit (néhány ezer kilométert) utaznia kell érte, Olaszországban és Izraelben érhető el.
Mindazáltal a hírt örömmel fogadtam, ezért megosztottam.
Mint minden, ez is nyilvánvalóan olcsóbb lesz, ahogy a kereslet-kínálat közeledik egymáshoz, s beáll az egyensúly. Talán minden nő (és minden, egyetlen nőért rajongó férfi) azon szurkol, hogy a módszer megfeleljen a "nyugati" elvárásoknak, rábólintsanak, hogy "mehet", s mielőbb legyen akkora megrendelés rá, hogy az árakat kellően lenyomja.
Mindazáltal a hírt örömmel fogadtam, ezért megosztottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése