Bár a műtét utáni varratszedés (ami 14-21 napon belül esedékes) általában azt ígéri, "most már minden rendben lesz", nekem ez a pillanat (talán) ma, 50 nappal a műtét után érkezett el. Ez máris egy hónap hátrányt jelent a gyógyulásban, másfél havi bónusz gyötrelemmel. Bár még mindig van egy kis luk a 16-18 centis sebemen (kijárat), de végre először nem sebfájdalomra ébredtem. Persze a mozgás még érzékenyen érint, különösen ha nem bírok nyugton lenni, de legalább a hátam jó részét beterítő gyulladás leapadt. Köszönet érte a Merényi kórház ambulanciájának, akik hatékonyabb fertőtlenítővel kezeltek le, mint a műtő intézményben, s utána érezhetően naponta jobban lettem. Meg persze a sokktól is, amivel odakerültem, s ami felébresztett, hogy talpon kell maradnom; de ez egy külön rege.
Mi történt?
Ötven napja három lumbalis (alias deréktáji) gerinccsigolyát fogtak össze hat csavarral, mely köré a test alap rugalmasságát biztosító, elvesztett porckorong helyett az annak emlékeiből nyert és kiegészített csontcement került beépítésre. Ennek megszilárdulása - "a" csontosodási folyamat - többnyire egy év. Remélhetőleg ez nem fog máris több hetes késéssel indulni esetemben, és bízzak benne, hogy a külső sebnél szorgalmasabban erősödik. Mert egy évig nagyon nehéz vigyázni magamra. Két hónapig sem tudtam...
A gerincsérv egyike a legáltalánosabb egészségügyi problémáknak - a leggyakrabban még az orvosig sem jutunk el vele. Kezdeti stádiumában kiválóan kezelhető: a gyógymasszőr az izmok csomósodásán, feszültségén old igen jelentősen, a gyógytorna során pedig megismerhetjük testünk eddig elhanyagolt réseit, megtanulhatjuk a titkokat helyes használatukról, s új életformát kialakítva könnyedén megelőzhetjük a nagyobb bajt. Bár fizioterápiára is küldenek, nagyon sok beteggel beszélgetve arra jutottam, nem csak nekem nem segített...
Súlyosabb esetben a sérült porckorongból kifolyt zselé irritálja az ideggyököket, melyek a mozgást navigálják. A gerinc felső szakasza a felső testet és a karokat, a lumbális rész pedig az altagokat, lábakat segíti egészséges állapotban. Ha a sérv kiboltosul az idegekre, az nagyon fájdalmassá teszi a mozgást, de súlyos esetben akár el is lehetetleníti, mikor már a gerinccsatorna is mind jobban beszűkül.
A szakorvosoknak illenék tudni, ha járásproblémával találkoznak, akár a gerincig vissza kell menni a probléma feltárásakor. No, nálam ez az aprócska mozzanat maradt ki. Jó hosszan, ugyanis minimum 15-20 év alatt kerül annyira lestrapált állapotba egy gerincsérv, hogy öt órát babráljanak a helyreállításán a műtőben...
S a jövő?
Nem túl biztató, ami a műtött gerincet illeti. Azért nem szeretnek sérvet feltárni (márhogy szikével), mert az eddigi tapasztalat szerint örökösen visszatérő nyavalya, a gerinc nagyon sérülékeny. Éppen emiatt keresik az alternatív megoldásokat. Köztük a legalapvetőbb: ismerd meg, s győzedelmeskedj! Mert amire fény vetül, többé nem sötétség az.
A jövőben az ücsörgés ritkább esemény lesz, sokkal hamarabb fel kell pattannom, mert fáj ülni. A jövőben óvatosabbnak kell lennem a cipelésben, annál is inkább, mert az első évben két kiló a max súly (viccesen hangzik, tudom, de ami ennél nehezebb, attól négyszáz méter kikészít), és a teljes gyógyulás után is öt kiló lesz a terhelhetőség határa. Ha addig nem rogyunk össze újra. Mert a jövőben különösen nagy figyelmet kell a gerincre és a testtartásra fordítani, ugyanis egy gerincsérv során nem csak a szövetek sérülnek, de bizonyos izmok elhagyják magukat, míg mások túlterhelődnek, az érintett ízületek mobilitása gyengül, s a stabilitási reflexek leépülnek. Van tehát mit újratanulni!
Ajánlom
A műtétet megelőzendő, műtét után a felépülést, s az új életforma kialakítását segítendő látogassuk meg a körzeti gyógytornászt. Beutalót az ortopédián vagy a reumatológián kapunk. A 10 alkalmas program talán a leghatékonyabb segítség a gyógyuláshoz, illetve a visszanyert életkedv megtartásához. Fontos tudni, hogy ha két hétig elmaradtunk, újabb beutalót kell szereznünk! Itt megtanulhatunk bizonyos finommozgásokat, illetve azt, hogy hol fejtsünk ki erőt a célunk eléréséhez. Meglepő, mennyi mozgást indítunk élből hibásan! Ezért terhelődik túl a derék, s lesz gyakoribb az elkerülhetetlen műtét.
Bár sokunknak igen költséges, de aki megteheti, bátran forduljon a David Gerincklinika gépeihez és szakembereihez, ha a tb-támogatott lehetőségen túlnyúlna. Nyilván sok hasonló kínálat van a piacon, tessék a helyi lehetőségeket felkutatni, érdemes!
Én sokkot kaptam, mikor az első CT-eredményt kézhez kaptam. Ez februárban esett. Rá negyven napra az MR még súlyosabb állapotot talált - a már megkezdett kezelés ellenére rohamosan romlott az állapotom. A műtét elkerülhetetlen, ezt már akkor tudtuk. Hogy féltem-e? Hah! Azt nem lehet szavakba önteni! A porckorong.hu weboldal hírlevelébe botlottam, és örülök, hogy feliratkoztam, ugyanis a témában való tájékozódás ("tanulás") segített a félelmeim legyőzésében. Mondhatnánk, hogy "ha tudtam volna...", de az a helyzet, hogy annyira elkésett a betegségem diagnosztizálása (köszönhetően mindazon orvosoknak, akik a derékfájásomat a járásproblémámmal magyarázták, s eszükbe sem vették, hogy esetleg épp fordítva, a lumbalis gerinc súlyos sérülése okozza a járásgondokat), hogy ez a hírlevél egy évvel korábban sem segített volna rajtam. Viszont én szélsőséges példa vagyok! Ha a hát fáj, ezt ki kell próbálni! Ingyenes. Sok-sok apró, ám annál hasznosabb tanács van Bene Máté Zoltán leveleiben elrejtve, amik költségkímélő megoldások.
A gyógytornász-beutalóhoz hasonlóan 10 alkalmas a gyógymasszázs kezelés is. Bosszantó benne, hogy bár rendkívül nagy az igény erre a szolgáltatásra, annyira kevés masszőrt biztosít a társadalombiztosítás kerete, hogy általában két-három hónap a várakozási idő. Hiába, hogy mi MOST nem tudunk felállni... Mivel a gyógyszeres kezelés (fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés) a panaszt, s nem a gyökerét kezeli, nem mondhatjuk vissza a gyógymasszőrt csak azért, mert "oh, már jobban vagyok"! Nem, nem, nem! Tessék elfogadni, időt szánni rá és igenis eljárni, mert a legjelentősebb segítség, amit a befizetett tb-nkből most visszakaphatunk! A becsomósodott izmok és letapadt ízületek újra támadásba lendülnek, ha nem engedjük, hogy megfelelő kezek kidolgozzák. Fájni fog? Hogyne! Amíg csinálja. De másnap!? Oh, másnap sokkal könnyebb lesz felkelni, járni, cipelni, élni. És minden alkalom után egyre csak jobb lesz! A gyógytornával párosítva gyakorlatilag vízumot kaptunk a gyógyulás útjára.
S hasonlóan a hírlevél szisztémához: bárhol információt gyűjteni, megismerkedni a betegséggel, hogy a félelem ne tiporhasson le! Ne hagyjuk, hogy a gerincsérv annyira megmakacsolja magát, hogy végül egy lépésre legyünk a tolószéktől! Elmondhatom, az nagyon rémisztő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése