A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészség. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 30., csütörtök

50 nap

Ötven nap óta most először érzem úgy, akár meg is gyógyulhatok.

Bár a műtét utáni varratszedés (ami 14-21 napon belül esedékes) általában azt ígéri, "most már minden rendben lesz", nekem ez a pillanat (talán) ma, 50 nappal a műtét után érkezett el. Ez máris egy hónap hátrányt jelent a gyógyulásban, másfél havi bónusz gyötrelemmel. Bár még mindig van egy kis luk a 16-18 centis sebemen (kijárat), de végre először nem sebfájdalomra ébredtem. Persze a mozgás még érzékenyen érint, különösen ha nem bírok nyugton lenni, de legalább a hátam jó részét beterítő gyulladás leapadt. Köszönet érte a Merényi kórház ambulanciájának, akik hatékonyabb fertőtlenítővel kezeltek le, mint a műtő intézményben, s utána érezhetően naponta jobban lettem. Meg persze a sokktól is, amivel odakerültem, s ami felébresztett, hogy talpon kell maradnom; de ez egy külön rege.

Mi történt?

Ötven napja három lumbalis (alias deréktáji) gerinccsigolyát fogtak össze hat csavarral, mely köré a test alap rugalmasságát biztosító, elvesztett porckorong helyett az annak emlékeiből nyert és kiegészített csontcement került beépítésre. Ennek megszilárdulása - "a" csontosodási folyamat - többnyire egy év. Remélhetőleg ez nem fog máris több hetes késéssel indulni esetemben, és bízzak benne, hogy a külső sebnél szorgalmasabban erősödik. Mert egy évig nagyon nehéz vigyázni magamra. Két hónapig sem tudtam...

A gerincsérv egyike a legáltalánosabb egészségügyi problémáknak - a leggyakrabban még az orvosig sem jutunk el vele. Kezdeti stádiumában kiválóan kezelhető: a gyógymasszőr az izmok csomósodásán, feszültségén old igen jelentősen, a gyógytorna során pedig megismerhetjük testünk eddig elhanyagolt réseit, megtanulhatjuk a titkokat helyes használatukról, s új életformát kialakítva könnyedén megelőzhetjük a nagyobb bajt. Bár fizioterápiára is küldenek, nagyon sok beteggel beszélgetve arra jutottam, nem csak nekem nem segített...

Súlyosabb esetben a sérült porckorongból kifolyt zselé irritálja az ideggyököket, melyek a mozgást navigálják. A gerinc felső szakasza a felső testet és a karokat, a lumbális rész pedig az altagokat, lábakat segíti egészséges állapotban. Ha a sérv kiboltosul az idegekre, az nagyon fájdalmassá teszi a mozgást, de súlyos esetben akár el is lehetetleníti, mikor már a gerinccsatorna is mind jobban beszűkül.

A szakorvosoknak illenék tudni, ha járásproblémával találkoznak, akár a gerincig vissza kell menni a probléma feltárásakor. No, nálam ez az aprócska mozzanat maradt ki. Jó hosszan, ugyanis minimum 15-20 év alatt kerül annyira lestrapált állapotba egy gerincsérv, hogy öt órát babráljanak a helyreállításán a műtőben...

S a jövő?

Nem túl biztató, ami a műtött gerincet illeti. Azért nem szeretnek sérvet feltárni (márhogy szikével), mert az eddigi tapasztalat szerint örökösen visszatérő nyavalya, a gerinc nagyon sérülékeny. Éppen emiatt keresik az alternatív megoldásokat. Köztük a legalapvetőbb: ismerd meg, s győzedelmeskedj! Mert amire fény vetül, többé nem sötétség az.

A jövőben az ücsörgés ritkább esemény lesz, sokkal hamarabb fel kell pattannom, mert fáj ülni. A jövőben óvatosabbnak kell lennem a cipelésben, annál is inkább, mert az első évben két kiló a max súly (viccesen hangzik, tudom, de ami ennél nehezebb, attól négyszáz méter kikészít), és a teljes gyógyulás után is öt kiló lesz a terhelhetőség határa. Ha addig nem rogyunk össze újra. Mert a jövőben különösen nagy figyelmet kell a gerincre és a testtartásra fordítani, ugyanis egy gerincsérv során nem csak a szövetek sérülnek, de bizonyos izmok elhagyják magukat, míg mások túlterhelődnek, az érintett ízületek mobilitása gyengül, s a stabilitási reflexek leépülnek. Van tehát mit újratanulni!

Ajánlom

A műtétet megelőzendő, műtét után a felépülést, s az új életforma kialakítását segítendő látogassuk meg a körzeti gyógytornászt. Beutalót az ortopédián vagy a reumatológián kapunk. A 10 alkalmas program talán a leghatékonyabb segítség a gyógyuláshoz, illetve a visszanyert életkedv megtartásához. Fontos tudni, hogy ha két hétig elmaradtunk, újabb beutalót kell szereznünk! Itt megtanulhatunk bizonyos finommozgásokat, illetve azt, hogy hol fejtsünk ki erőt a célunk eléréséhez. Meglepő, mennyi mozgást indítunk élből hibásan! Ezért terhelődik túl a derék, s lesz gyakoribb az elkerülhetetlen műtét.

Bár sokunknak igen költséges, de aki megteheti, bátran forduljon a David Gerincklinika gépeihez és szakembereihez, ha a tb-támogatott lehetőségen túlnyúlna. Nyilván sok hasonló kínálat van a piacon, tessék a helyi lehetőségeket felkutatni, érdemes!

Én sokkot kaptam, mikor az első CT-eredményt kézhez kaptam. Ez februárban esett. Rá negyven napra az MR még súlyosabb állapotot talált - a már megkezdett kezelés ellenére rohamosan romlott az állapotom. A műtét elkerülhetetlen, ezt már akkor tudtuk. Hogy féltem-e? Hah! Azt nem lehet szavakba önteni! A porckorong.hu weboldal hírlevelébe botlottam, és örülök, hogy feliratkoztam, ugyanis a témában való tájékozódás ("tanulás") segített a félelmeim legyőzésében. Mondhatnánk, hogy "ha tudtam volna...", de az a helyzet, hogy annyira elkésett a betegségem diagnosztizálása (köszönhetően mindazon orvosoknak, akik a derékfájásomat a járásproblémámmal magyarázták, s eszükbe sem vették, hogy esetleg épp fordítva, a lumbalis gerinc súlyos sérülése okozza a járásgondokat), hogy ez a hírlevél egy évvel korábban sem segített volna rajtam. Viszont én szélsőséges példa vagyok! Ha a hát fáj, ezt ki kell próbálni! Ingyenes. Sok-sok apró, ám annál hasznosabb tanács van Bene Máté Zoltán leveleiben elrejtve, amik költségkímélő megoldások.

A gyógytornász-beutalóhoz hasonlóan 10 alkalmas a gyógymasszázs kezelés is. Bosszantó benne, hogy bár rendkívül nagy az igény erre a szolgáltatásra, annyira kevés masszőrt biztosít a társadalombiztosítás kerete, hogy általában két-három hónap a várakozási idő. Hiába, hogy mi MOST nem tudunk felállni... Mivel a gyógyszeres kezelés (fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés) a panaszt, s nem a gyökerét kezeli, nem mondhatjuk vissza a gyógymasszőrt csak azért, mert "oh, már jobban vagyok"! Nem, nem, nem! Tessék elfogadni, időt szánni rá és igenis eljárni, mert a legjelentősebb segítség, amit a befizetett tb-nkből most visszakaphatunk! A becsomósodott izmok és letapadt ízületek újra támadásba lendülnek, ha nem engedjük, hogy megfelelő kezek kidolgozzák. Fájni fog? Hogyne! Amíg csinálja. De másnap!? Oh, másnap sokkal könnyebb lesz felkelni, járni, cipelni, élni. És minden alkalom után egyre csak jobb lesz! A gyógytornával párosítva gyakorlatilag vízumot kaptunk a gyógyulás útjára.

S hasonlóan a hírlevél szisztémához: bárhol információt gyűjteni, megismerkedni a betegséggel, hogy a félelem ne tiporhasson le! Ne hagyjuk, hogy a gerincsérv annyira megmakacsolja magát, hogy végül egy lépésre legyünk a tolószéktől! Elmondhatom, az nagyon rémisztő...

2015. július 28., kedd

Hmmmm!

Lidl akció: őszibarack 299,- Ft.
Persze, érezhetően érett a befőzéshez, de nem löttyedt, van tartása.


Évek óta nem engedtünk meg magunknak ilyen luxust, amit a ránk erőltetett minőségromlás miatt nem is bántunk - a szép, ám ízetlen barack nem a Kárpát-medence jellemzője. Node most! Hmmm!
Ez a fennséges termés...!

Kerestem a háttértárolómban a "milyen is?" pontos meghatározását. Annyira messzire kellett visszanyúlnom, hogy először csak az érzés volt meg: kellemes, régi időkbeli, igazi zamat. Az óvodás és kisiskolás koromból.
Harmincöt éve nem éreztem ennyire pikánsnak barackot! Ez most igazi őszi-élmény volt, bátran vegyetek, ha van még.


2015. június 7., vasárnap

Rózsaszín menet

Avon a nőkért:

  • kismamáknak kiegészítő kereseti lehetőség,
  • a családi programok közt némi társasági élet,
  • elsősorban női kellékek, bizsuk, kiegészítők,
de amiért leginkább:
  • mellrák elleni küzdelem
Persze a lista lehetne hosszabb, de tegnap a győzteseket, a mellrák-túlélőket ünnepelte Budapest. A rózsaszín menet az első években futás volt, majd apránként lelassítottak, s tegnap 3,7 km-es sétával vonulhattak végig a támogatók Budapest két szép hídján. A cél: felhívni a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre, a megelőzésre és a védekezésre, valamint lelki támogatással a betegségben szenvedők mellé állni. Az adománygyűjtés egész évben rózsaszín szalagocskák és pólók, egyéb termékek eladásával is zajlik, de az év eseménye mégis csak ez a megmozdulás, amikor is az egész ország, sőt Európa is felfigyel a nők speciális küzdelmére.

Avon Budapest séta 2015. június 6-án; Fotó: Mohai Balázs
Az adománygyűjtő termékekből származó teljes bevétel, de valamennyi eladott Avon termék árából egy forint adakozásba megy. Évente igen sok millió forint kerül így szétosztásra korszerű vizsgáló berendezések vásárlásával, hogy kézzel fogható segítséget kaphassanak a nők.

A mellrák szűrése röntgen mammográf készülékkel fájdalmas. Ezt ne szépítsük. A szűrés 45 év feletti nőknek évenként kötelező. A röntgensugárnak van (lehet) káros mellékhatása. Ezt se szépítsük.

A modern CT vizsgálat fájdalommentes, eddigi ismereteink szerint a gép nem bocsát ki káros sugarakat, ugyanakkor jóval átláthatóbb képeket készít. Felmerülő kérdések és kétségek esetén mágneses MR berendezéssel még részletesebb felvételek készülnek, szintén fájdalom és (állítólag) káros sugárzás nélkül. Ilyen modern berendezések egyre nagyobb számban állnak az egészségügy szolgálatába Magyarországon is, egyebekben az Avon megmozdulások eredményeképpen.
A CT mellvizsgálat ára 30-40 ezer forint körül mozog, ha valaki soron kívül kéri. Orvosi beutalóval néhány héttől néhány hónapig terjed a várakozási idő, viszont ingyenes, ám ezt a fájdalmas röntgen vizsgálat kell, hogy megelőzze. (Számomra érthetetlen, miért...)
S emlékezzünk az elmúlt évi hírre, miszerint vérteszt is segíthet. [cikkhez tovább...]

Az Avon cég tehát valóban sokat tesz a nőkért, minden évben. Programjuk valóban figyelemfelkeltő, méghozzá szerte a világban. A látványos menet segítő kezet nyújt. Köszönet érte minden résztvevőnek!

by dailynewshungary


2015. május 16., szombat

Kovaföld a méreg ellen!

A mai Föld full méreganyag, ami megölne minket. Ennek "kivédésére" folyamatosan locsolnak ránk egyéb mérgeket, amikkel szabályozzák - egyebek mellett - az időjárást (nagy fegyver, lásd "azt a bizonyos" március 15-ét), a betegségeket (vigyázat, nem csak a gyógyíthatóságukat!), a nép általános hangulatát. Naiv ember az, aki erre "ugyan már"-t legyint.

A méregtelenítés tehát valóban szükséges számunkra. Számtalan természetes dolgot ismerhetünk meg - nehogy a méregtelenítést más vegyszerekkel oldjuk meg, mert az öngól. Én most hallottam erről először, ezért most mutogatom: perui kovaföld.

Kovaföld = mikrokristályos, ásványokban igen gazdag anyag, melynek keletkezését szilícium-dioxidot (alias kovát) kiválasztó kovamoszatok tömeges megjelenésével, feldúsulásával hozzák összefüggésbe.
A kova belélegezve súlyos légúti betegségeket okozhat! Szájon át fogyasztva káros vagy mérgező hatása NINCS. Az étkezési célú kovaföld legjobb minőségét Peru biztosítja.
Porózus hatása révén kiválóan bizonyított a kitinvázas kártevőkkel, férgekkel, meztelen csigákkal szemben (és pl. az ágyi poloskával szemben, amit amúgy igen nehéz kiírtani, és nagyon sok szenvedést tud okozni), de a bonsai-fák neveléséhez is alap tápanyag-keverék a víztartó képessége miatt. Az ipar sokrétűen képes hasznosítani a kovát.

Mechanizmusa az aktív szénéhez hasonló: a rajta lévő végtelenül sok lukacska miatt tényleges felülete elképesztően nagy (egyetlen gramm aktív széné például nagyobb, mint egy focipályáé), ezáltal hihetetlen mennyiséget tud magába szívni = porózus. Mérgezéseknél, hasmenésnél feltétlen ajánlják a viszonylag olcsó és korrekt megoldást. A kovaföld ehhez képest erős negatív töltését is felhasználja, hogy a káros anyagokat magához vonzza, ugyanakkor kíméletesen lesmirglizi a bélfalakat is. Nem mellesleg számtalan olyan, az ember számára nélkülözhetetlen ásványi anyagot és nyomelemet is gazdagon tartalmaz, amik önmagában is indokolják, hogy kipróbáljuk.

1 kúra = 3 hónap
7 gr / nap = 200 gr / hónap

Ez a mennyiség kb. 2.500 Ft-ért megszerezhető via internet (személyesen is átvehető Budapesten, Érden), vagy 3.200-ért a Duna Plazában 250 gr-os "gyári" csomagolásban, de 3 db-tól ingyen házhoz szállítja, igaz, most épp készlethiányban szenved az indiakincsei. Folyadékba kell szórni a színtelen, szagtalan étkezési minőségű (!) kovaföld-port, s úgy ledönteni. Gyorsan hat, néhány nap után látványos a javulás (haj, köröm, bőr), komoly betegségekre is lehet gyógyír. A magas vérnyomást pikk-pakk helyrerántja. Kiváló csont és porcerősítő, enyhíti az ízületi fájdalmakat.

A google egyéb linkjei gyakorlatilag ugyanazt az egy cikket másolják, sokszorosítják, ezért ennél több linket infogyűjtésre nem érdemes végigjárni. Jelenleg a legkedvezőbb árat a legfelső link adja, amennyiben legalább négy darabot veszünk: 4x300 gr = 12.000 Ft = ingyenes házhozszállítás (eredetileg négyezer forint a háromszáz gramm náluk).



-- Gréti --

2014. július 1., kedd

Vérteszt vs mellrák

Többéves izraeli kutatás eredményeként immáron az amerikai engedélyeztetésre vár az a vérvizsgálati eljárás, mely szerint a mellrák időben kimutatható. Jelenleg kétszáz dollár (cirka 50.000 Ft) egy teszt, aminek hallatán néhányan hanyatt vágódunk ugyan, ám inkább ettől, mint egy későbbi pozitív (daganatos elváltozást kimutató) lelettől.

Mint minden, ez is nyilvánvalóan olcsóbb lesz, ahogy a kereslet-kínálat közeledik egymáshoz, s beáll az egyensúly. Talán minden nő (és minden, egyetlen nőért rajongó férfi) azon szurkol, hogy a módszer megfeleljen a "nyugati" elvárásoknak, rábólintsanak, hogy "mehet", s mielőbb legyen akkora megrendelés rá, hogy az árakat kellően lenyomja.

A két évvel ezelőtt mintegy negyven-ötvenezer forintos abszolút fájdalom- és (állítólag) sugárfertőzés-mentes lézeres mammográf CT vizsgálat ma már "csupán" harmincezer forint (Medocklinika árak - kiemelve egy a sok közül). Szintén már a korai időszakban, még a nagy baj előtt rávilágít a sejtburjánzásra, és lám, szépen csökken az ára. Nyilvánvaló, hogy ez a kétszáz dolláros vérvételi költség is lejjebb fog menni. Akinek viszont futja erre (noha a CT-lézer olcsóbb most még), az számoljon azzal is, hogy egy kicsit (néhány ezer kilométert) utaznia kell érte, Olaszországban és Izraelben érhető el.

Mindazáltal a hírt örömmel fogadtam, ezért megosztottam. 

HVG