A városiasodás egy jobb élet ígéretével évezredekkel ezelőtt jött divatba. Formálta az élőhelyet, transzferálta a nyersanyagot, s hulladékot termelt. Mind buzgóbban.
A szemét eleivel nem volt annyira zavaró, hogy félre kelljen tolni. Később szartak rá. (párdon, és / de szó szerint) Majd felismerve a ragályok forrását benne, gyűjtőrendszer alakult. A modern világ a szelektálásból tanult, a gazdasági érdekek pedig a környezetvédelmi propagandába bújtatják az újrahasznosítás bő levét.
A lomtalanítás nagy találmány! Lehetőség a kicsiknek kaparászni és magot nyerni (amíg kulturált formában zajlik, értékelendő), ugyanakkor a nagyok megforgathatják tőkéjüket anélkül, hogy többletköltségük keletkezne: a szemétszállítás díjmentesen házhoz jön. Igaz, évente csak egyszer.
A szemét tárolása azonban nem csak háztartási szinten problematikus. Városi méretekben még kényesebb kérdés. De ímhol a tudomány, ami mindig a polgárság szolgálatába áll: mindenevő gépek, melyek felgyorsítják a takarítást, jelentősen csökkentik a tárolás és feldolgozás anyagi terheit, sőt a fertőzésveszélyt is.
Ez ugyan háttérbe szorítja a szemezgetést a rászorulóknak, ezért nekik még leleményesebbnek, s fürgébbnek kell lenni, mégis a köz érdeke ezek bevezetése minél több lakóövezetben, hiszen a természetvédelmi területekre, a település-széli kiserdőkbe kiöntött lomhalmok is csökkennek. Budapesten már ilyen belsővel rendelkeznek a lomisautók, így a korábban két-három napig tartó lapátolást ma már néhány óra alatt lezavarják. S bár általában szeretünk nosztalgiázni, azért a kukásautó elhúzódó csörömpölése (és a munkások kísérő kiabálása) talán mégsem a visszavágyott emlékek közé tartozik. Ezen szolgáltatás által pedig tíz év alatt a szemét minősége is óriásit változott: mind többen tudták otthonukat megszépíteni, s a lom elfogyott!
