Ha megvan a nő

Mert úgy indul, ahogy folytatódnia is kéne: romantikával, odaadással, imádattal. A férfi éppen úgy tud udvarolni, ahogy az a nő szívének a legkedvesebb. Édes, bódító, folytatása kívánatos. Bárcsak sosem lenne vége!

De milyen az ember? Ahogy biztos a dolgában, megáll. Már megszerezte, minek küzdeni tovább.

Azt hinné az ember lánya, csak ő botlik ilyen fazonba. Aztán összedugva a kisokosokat, a sokadik kávészünet felszínre hozza a titkot: minden pasi ilyen. Talán génhibásak, gondolhatnánk. Ám az is lehet, ez így van jól.


Hiszen a nő viszont állandóan aggodalmaskodik, hogy vajon szereti-e még szíve bitorlója? Vagy csak játszadozott vele?

Mivé lenne a világ, ha egy édes párocska mindkét tagja ilyen aggályokkal küzdene naponként. Akkor bizonyára a férfiak is könnyet hullajtanának, s csak gyász lenne minden est. Így azért sokkal jobb, hogy legalább a pár egyik tagja magabiztos. Talán ettől tűnik erősnek, férfiasnak. És amíg a hűség lovagja, addig minden fáradtságot elsöpör az ő egyetlen kedves szava. Majdcsak szól, ha valami változik...

Szeret-nemszeret virág

A szeret-nemszeret virágot minden magyar leányzó ismerte. Az osztálykirándulás remek alkalom volt a sorshúzásra, vajon a "nagy ő" miként érez. Csalni lehetett, sőt olykor kellett is.

A magam részéről sosem láttam más ruhában, csak ahogy a szívecskék csüngtek a szárán. Mikor száradni kezdett, zörgött. Valójában ilyenkor volt alkalmas az igen-nem számolásra, úgy volt tökéletes a szertartás. Merthogy előtte - ugye - meg is kellett rázni.

Szokásos erdei sétámon a napokban egy nagyon lila virág ágaskodott felém. Nem lehetett nem észrevenni. Lehullt a lepel! Mutatós, vadul lila színét ma is megcsodálhattam. Ímhol vagyon. :)

Ezen az oldalon (klikk) talán fel lehet kutatni a nevét is.

Te ♥

Szeretem látni a vágyat a szemedben,
vadul kiáltja, neked csak én kellek.
Szeretem érezni  tüzét két kezednek,
miként hajam túrják ujjaid remegve.

Szeretem átélni lobját szerelmednek,
minden fájdalmat hirtelen feledtet.
Szeretem ölelni megnyugvó testedet,
éjjel is suttogni, mily nagyon szeretlek.

- Grembi -

Au!

Nem kell, hogy megérts, úgy sem tudsz.

Ez a fájdalom csak az enyém, ahogy te is csak az enyém voltál.

És ahogy az csodálatos volt, el sem tudtam mondani mennyire, csak az örök mosoly árulta el mindenkinek, hogy milyen boldog vagyok, pontosan úgy most... a könnyeim kiáltanak. De az érzés csak az enyém, nem tudunk osztozni.

Ahhoz túl elfoglalt vagy mostanság. Noha akkor... minden idődet nekem adtad. Gyönyörű volt, csodálatos.

Köszönöm neked!

- Grembi -

Tears mean...
A kép forrása (made by Creative Common licenc)

Egy pillanat

Utálom a magányt, de nincs kinek elsírnom. Egyedül egy tömegben. Egyes egyedül.

Mint ő is, ott. Magányos és fáj neki, de nincs, ki őszintén meghallgatná.

Mikor tekintete hozzám ért, éreztem elfojtott könnyeit. Pillantásom óvatosan kúszott szép kék szemére. Ahol aztán megpihent. Megnyugtató szempár volt, kellemesen elidőztem figyelmében.

Aztán halvány mosoly jött. Mindkettőnknek.

Szégyenlősen hajtottam le fejem, miközben kiszáradt szívem új élet pezsdítő szellőjében virgonckodott. Így már a tömeget nem is érzékelem. Csak a zord felhők mögül kikandikáló édes sugarakat. Hogy kellett már ez nekem! - fordítottam a "fény" felé kacéran mosolyom.

Ő várta vissza nézésemet, kitartó lesben. Ezért mikor megérkeztem, szép kék szemeit még kedvesebbé formálta, s bűvöletében tart azóta is.

S ahogy baljával körbefonja vállamat, biztonságban tudom magam.

Mellette nő lehetek. Ezért gyengéden súgom ölelésébe, pont ő kellett nekem.

- Grembi -