2015. március 30., hétfő

Anyaság

Nem a legnemesebb feladat az agyoncivilizált társadalmakban. Sem. Hiszen anyának lenni "nem munka". Ezzel sok olyan nő szembesül, aki már túl van a nevelés legjaván, s immáron késznek érzi magát a "polgári" állásra is.

Egyfelől férje szólongat ki fejéből - kivételesen őszintén -, s döngöli önérzetét a betonba:
- Mit csináltál eddig?
- Mindent... a gyerekek körül.
- Ne röhögtess! Mégis mit?
- Tisztán tartottam őket és az otthonunkat, neveltem, tanítottam, szeretgettem őket. Nem mellesleg téged is...
- Ez nem munka, asszony - röhög arrogánsan a ház ura -, ez A kötelességed!
Majd hetekig hallgathatja, milyen rosszul látta el mindig is a háztartást, mennyire nem tudott főzni, míg az anyós meg nem tanította (mert még ezt sem otthonról hozta az ifjú ara), s a gyerekek rendetlen tanfelszerelése is visszatérő téma.

Másfelől a munkáltatók is alulfizetik az asszonyokat, bár ehhez elég a nőneműség, az anyaság nem kritérium. A nőmozgalmak éppen ezen diszkrimináció ellen szerveződnek, egyre több eredményt szülve az egyenjogúságnak. (Megjegyzem, a meleg-felvonulások manapság népszerűbbek...) Sajnálatos tény, de ma Magyarországon egy másfél évtizeden túlmutató anyai szerepkör [♥ szép is a nagycsalád ♥] több fizetési sávval való lejjebb sorolást jelent az állami szférában, legalábbis - groteszk módon épp - az igazságszolgáltatásban egészen bizonyosan. (Tény, nem fikció.) Ez pedig azt jelenti, hogy ha nem tud az úgy nevezett kereskedelmi szférába átnyergelni, akkor a nyugdíja is 15-20 százalékkal alacsonyabb lesz azokéhoz képest, akik a gyereknevelést másra átruházva az irodába siettek évekkel korábban, ugyanazon terület viszonylatában. (Vagyis az összehasonlítás azonos munkakörülményekre vonatkozik nagycsaládos, vagy "csak" 1-2 gyermekes anya esetében.)

Így tehát anyának lenni ..... bűn. Másképp nem járna érte büntetés.

Természetesen kivétel mindenben akad.


Ázsia és általában a "fejlődő" nációk mindezt másként értékelik. Bár a jogfejlődés hozzájuk is elért, szükség is volt rá a brutalitások visszaszorításáért, ám vallási besorolástól függetlenül az anya a következő nemzedék záloga, ezért becsülendő. Ott még él a hazánkban már elavult rendszer, miszerint az anya munkahelye a család, ezért a férfi jövedelmét ahhoz igazítják. A modern szelek persze ott is eltekerték a fiatalság irányjelzőjét. Többet, jobbat vágynak, s ha a születést késleltetik, rendesen megszedhetik magukat. Hisz a férfi bér a családfenntartáshoz igazított, a lány fizetése bónusz. (Ezen logikában viszont ő nem a valódi feladatát látja el.)

Ezt a láncot a végtelenségig lehet a spiráljában követni, szociológusok értékelik a begyűjtött infókat. Nem haszontalan tudomány. Csak elkanyarodtunk... :)

Egy pakisztáni fiatalemberrel beszélgettem a napokban. Esete kísértetiesen hasonlít egy korábban megismert sztorihoz. És másikhoz. És még...
Édesapja pár éve meghalt, s az ő kultúrájukban a nők elzárt kincsek. (Ez a túlzott szigor már területenként kezd lazulni.) A férfiak alapvető feladata a nőkről és gyerekekről való anyagi gondoskodás. Ő arab országban tudott munkát vállalni. Névtelenül, de hadd súgjak számokat, és tessék figyelni:
a) az arányokat - kivetítve saját élethelyzetünkre;
b) a véleményét.
Nagyon tanulságos az elkényeztetett, túlcivilizált (?) urakra nézve. De a hölgyekről is szögezzük le: ott tudják, hol a helyük.

"Z." nettó négyszáz dollárt keres. Otthon állástalan lenne. Édesanyja, egy fiú és egy nőtestvére otthon van, apjuk elhunyt. "Z." a saját ellátására 75 dollárt emészt fel. A "maradék" 325 dollárt hazaküldi édesanyjának! (Nem ámítás: ez 4,3-szer 75, s három személy van otthon.)

Ezek után a rosszmájúak megjegyzése: "Hát tudod, ki...!", "a szerencsétlen", "Milyen elege lehet...", satöbbi.

Beszélgetésünk folytatódott:
- Dolgozik az anyukád?
A chat-ablakon át a távolság összezavarja az üzeneteket. Ugye, ismerős a keresztbe beszélgetés? Így e:
- Mennyi a fizetése? [Itt még nem lepleződött le a fenti utalás.]
- Igen.
- Mennyi?
- Dolgozik.
- Mi a foglalkozása?
- Ő vezeti a háztartást, takarít, főz, a gyerekekkel foglalkozik, kiszolgálja a család férfi tagjait. Nagyon keményen dolgozik.

Ez a foglalkozása!

Más világ. Kissé... civilizálatlan... Nemde?


Ez egy hosszú kávé lett. Vitát nyitottam, s várom a kommenteket.


Kép forrása: 1,000,000 free pic

2015. március 29., vasárnap

Rejtő 110

1905. március 29-én Budapest Erzsébetvárosban (110 éve) született a legsikeresebb magyar humoristák egyike, ha nem maga a legnépszerűbb.


Rejtő Jenő idegenlégiós könyveit valószínűleg még a mai ifjúság is olvasta, olvassa. Én konkrétan ezeken edzettem az olvasási készségemet, mert borzasztó rágósan szedtem a sorokat, nem akartak fogyni a lapok. Ami pedig egy hatszáz oldalas kötelező olvasmánynál elég kínos... Rejtő (alias P. Howard) mélynevettető regényei azonban rekordokat hoztak nekem. Sokadik olvasatra már akár másfél nap alatt is el tudtam olvasni. És akárhányszor ezt tettem, mindig megnevettetett. Mit nevetés? Kacagás!

Korai halálához betegségén és származásán kívül a kíméletlen munkaszolgálat játszott leginkább hozzá. Örülhetünk, hogy olyan aktív volt, így az utókor bőven kap tőle útmutatásokat a macskaköves sötét utcák matrózaitól, tengerjáró hajókon, vagy épp a gyarmati sivatagokban, ahol maga is légióskodott. No, nem sokáig, épp csak hogy élethű lehessen minden sztorija.

Regényei újra meg újra feltűnnek a könyvpiacokon, és minden kiadás jól eladható. Az androidos készülékek Play Áruházában is megjelentek e-book változatban, magukat ingyenesnek hirdetve. A trükk annyi, hogy csupán néhány, általában 10 oldal tölthető így le, ami a mézesmadzag (megjegyzem, hatásos), s ha többre vágyunk, fizessünk. (Ebben csak az a disznóság, hogy ingyenesnek, nem pedig "minta" vagy "bemutató" példánynak hirdetik.) Épp ezért...

Az e-book kedvelőknek jöjjön a valóban ingyenes (és legális!) könyvek listája, melyek több változatban (e-pubként is), esetenként akár mp3 formátumban hangos könyvként is letölthetők a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalairól:



Lehetséges, hogy a lista bővült, szívesen veszem a segítő kommenteket. :)

A szöveges formátum zip (azaz becsomagolt) fáljként érkezik, azt egy pillanat alatt ki lehet bontani, s a kívánt mappába menteni. Érdemes tartalékként valamennyi zip fájlt egyetlen "MEK-könyvek" dokumentumba tenni, ez pici helyigényű, s könnyen mozgatható, ha esetleg nagytakarítás van a gépen.

Nagyon vidám perceket kívánok!

U.i.: Lájkolni, megosztani ér!

Forrás: Wikipédia / Rejtő

2015. március 14., szombat

Még hogy ingyen?!

Egyszer volt, hol nem volt...

Egy igen remek oldal (5mp.eu), ahol weblapot szerkeszthettünk, méghozzá jót, fényképekkel, videókkal, linkekkel, űrlapokkal egybeforrva. Ingyenes, és az is marad! - hirdette magát. És úgy is volt. S én kínálgattam az ismerősöknek bővivel.

Aztán apránként szivárogtak az előjelek, ez sem fog soká tartani, épp csak addig, míg megszeretjük és megszokjuk az egyszerűségét. Reklámmentesítsd! Ennek költsége felért egy weboldal bérlésével (vagy rögtön kettőével), de igazából nem volt rá szükség. Eleddig.

Természetesen mindenki rájön, ha igazán akar bevételt, ütőset, de kényelmesen, akkor a szex, a pornó, és persze a zárjegyes termékek (nevezzük így a jogvédelem alatt álló, de "szabadon letölthető" cuccokat) kikerülhetetlenek. Bár a szabályzatában ott volt elejétől fogva, hogy mit nem tartalmazhatnak az ott létrehozott oldalak, természetesen ezen könnyedén túlléptek. A kiírást törvény rendeli el, az ellenőrzés meg... Hiába jelezték a visszaéléseket, nem szankcionálták az oldalakat. Persze mi csak hallgassunk, hiszen ingyenesen vesszük igénybe a szolgáltatásait!

Az, hogy egyre több reklám jelent meg, elviselhető volt, mindaddig, míg azok értelmes dolgokról szóltak. Na, de berobbant a társkeresők, meg a mást keresők (de még inkább kínálók) hirdetései, és máris bánom, hogy épp tegnap beszéltem rá valakit, hogy itt készítsen honlapot magának. Jaj, ne! Neee!

Így lehet restellni, amit tegnap még büszkén mutogattunk. Nagy kár érte! Lehet keresni a következő ingyenest...

2014. december 17., szerda

Avon karácsonyi katalógus

Sok ajándékötlet ismét - az öreg Avontól.

Én talán 1996-ban láttam először Avon katalógust. Azonnal beleszerettem! A katalógusba, a választékba, a marketingbe, az árakba. És persze a mintákba! Akkor a Perceive parfüm volt a legújabb termék, ami önmagában egy sikertermék. Újdonság volt még a levendulás Aqua tusfürdő is, ami akasztós kivitelű volt. Nagyon tetszett az illata, a kivitele, az ára. Ma Senses családnak hívják. Akkor 349,- Ft volt egy darab akciósan (azt hiszem, talán 599,- volt a "normál" ára). Manapság a Senses is ugyanezen az áron kapható: 599,- és 349,- akciósan.

A többi termékre is ez jellemző: az árak alig mozdultak, s a minőség is állandó, kiváló. Az Avon egy igazán stabil cég. Azt hiszem, az egyre szélesedő termékskála mindenkinek nyújt felfedezési örömöt: ékszerek (bocsánat, bizsuk), férfi illatok, samponok, gyermek holmik, sminkek, sőt, olykor játékok is.

Ha tanácsadó/nő szeretnél lenni, abban is szívesen segítek.

Budapesten ingyenes házhozszállítás akkor is, ha esetleg nem közvetlenül kéred postán maradó csomagod, hanem szeretnéd, hogy én vigyem ki, s hogy beszélgessünk is. Ez pedig kiváló lehetőség arra, hogy megrendeld a Holdomiglan című könyvet (akciósan 3.200 Ft) akár dedikáltan is névre szóló üzenettel.

Kellemes Ünnepeket kívánok! És addig is, és közben is: jó böngészést! ;)

Avon karácsonyi katalógus


2014. október 8., szerda

Goodyear



A rizsfeldolgozás során végtermékként keletkező rizsháncs ökológiai hulladék. Volt eleddig. De mert a Goodyear kutatásai eredményeként kiderült, silika-tartalma tökéletesen felhasználható az abroncsgyártásban, ezért a környezetvédelem szolgálatába állítja a természetes forrást. Innovatív utakon. :)



Ne felejtsük el: a gumiabroncs számtalan módon újrahasznosítható. Dekoratív virágágyásokat, kis kerti tavakat, szökőkutakat készíthetünk belőle, de kül- és beltéri bútorzatot is, csillárt, gyermekjátékokat. Szóval: fejlesszünk mi is házilag! Klikk ötletekért

Forrás cikk

2014. augusztus 14., csütörtök

2014. augusztus 10., vasárnap

A success story

Japan-Guide.com

Japan-Guide.com

“www.japan-guide.com is an online travel and sightseeing guide for Japan. I started the site in 1996, purely as a hobby. Japan really interested me, but I didn’t like the way it was being portrayed in the media. So I started my own site, free of stereotypes – just Japan as it is. When I lost my job in 2001, I got the motivation to turn the site into a full-time business. After moving to Japan in 2003 and still struggling, I gave AdSense a try, and it really helped my business take a big step forward.
I was amazed at how well it performed compared to other ad networks. The income has allowed me to hire extra people, and we now register about one million unique visitors a month. Over time, AdSense has become easier to use, and the new tools to control ads and ad types have been great. Revenue from AdSense has allowed me to concentrate fully on developing the travel section of the site. And consequently it’s grown from just a few pages into the 1,000-page guide it is today!”
Stefan Schauwecker, Company president
Gunma Prefecture, Japan