2015. június 26., péntek

2048

Szeretem az egyszerű, ám nagyszerű dolgokat, mint ez a párperces is. A kettes számrendszerre épül, akárcsak a számítástechnika, de erről nem kell sokat elmélkedni. A színek kellően feledtetik a gondolkodás fárasztó mozzanatait, s ahogy a görög betűkkel írt rövid üzenetek olvasásakor is átáll az agyunk ripsz és ropsz, úgy a 2048 közben is, ha kellően el tudunk lazulni, a számokat hamar a színek töltik be.

Az én elsőm túl jól sikerült.
Két napba telt megdönteni. :)
A játék lényege: egymás mellé kerülő egyforma számok összeadódnak (duplázódnak), ha a vonaluk irányába lépünk a korzurral. Más billentyűk nem is kellenek, csak a jobbra-balra-fel-le. A cél: "kirakni" az 512 és az 1024 után a 2048-at. Nem könnyű, csak annak tűnik! Minden lépéssel egy új kockát kapunk. Ha óvatlanok vagyunk (és lám!), a négyzetrács hamar megtelik, miközben a céltól még messze vagyunk.

Más körülmények közt a lóméretű négyzetrács nagyon zavart volna, ám fekvőbetegként nagy segítség, hogy messzebbről is jól látható. Mikor a napok csak a nagyműtét utáni fájdalom túléléséért küzdenek, akkor egy ilyen "fejlazító" program remek időverő, míg egyik alvásból a másikba ér az ember. S közben akaratlanul is edzi az agysejtjeit is (már ami még maradt).

Vigyázat, függőség-veszély! :)

Az ingyenes játék online itt érhető el: 2048game.com [klikk!]
Jó szórakozást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése